17 évesen találkoztam életem szerelmével. Mindig is ezt akartam. Elsőre az igazi mellett kikötni, mindenféle csalódás és az érzelmeim pazarlása nélkül. Eltelt 10 év, és még mindig azt hiszem, vele fogom leélni az életem és ő lesz a gyermekeim apja. De...
Hajt a kiváncsiság, és a vágy, egy igazi filmszerű románc után. R.-val a kapcsolatom olyan, mint a szikla. De már annyira tökéletes, hogy beköszöntöttek a szürke hétköznapok. Nem változott a szeretet szerelemmé, sőt, egyre jobb a szerelmeskedés is. Csak egyszerűen létem elviselhetetlenül könnyű. Ő is ezt érezhette, amikor megcsalt. Még csak három éve voltunk együtt. Megbocsátottam neki, és azóta a minket összekötő lánc még szorosabb. Sem tiszteletet, sem sajnálatot nem érdemlek ezért. Azt hiszem, így volt a normális. Sem ő, sem én nem tapasztalhattuk meg, milyen egy másik emberrel intim közelségbe kerülni. Amikor bosszút akartam állni, felmentem két fiúval a lakásukra. Amikor a melltartóm szegélyének csókolgatásáig jutottak, úgy elkezdtem rajtuk röhögni, hogy abból megérthették, hogy a bugyimig már nem jutnak. Egyáltalán nem jutottak el hozzám. Egy pillanatot sem éreztem forrónak, vagy szexinek. Az egész egy nagy kabaré volt. Számomra. Vajon nagyon megaláztam őket a nevetésemmel? Mindegy, mert most csak rólam van szó.
Érzelem nélkül nekem nem megy. De akkor hogy lesz részem egy mindent elsöprő szenvedélyes viszonyban?
