Éretlen Koravének

Elvitt egy kocsmába. Bort ittunk. A bor a legszörnyűbb volt, amit valaha ittam, de nem igazán érdekelt. Mert minden más tökéletes volt. Teljesen egy hullámhosszra kerültünk, már az első pillanatban. A szeme sötétbarna, és óriási alagút, elveszek benne. De állom a tekintetét. Mindenem ég, úgy érzem, forró a kezemben a pohár, és a boldogságtól mindjárt szétpattan. Ha ez randi lenne, ez lenne a világmindenség legtökéletesebb randija. De tisztáztuk, hogy mindketten párkapcsolatban élünk. Ez csak egy kollégaösszemelengető buli.

Kitalált egy játékot. Ő mond egy infót magáról, aztán én az ővének megfelelőt, kezdve a születésünk helyével és időpontjával. Így kiderül, hogy anyukája meghalt, mikor ő még kisiskolás volt. Megtudom, hogy mixer (váú) is, focizik, és hogy mik az álmai. Ő lehetne a tökéletes férfihős a filmemben. Csak sajnos már máséban játsza a főszerepet.

Mikor már elragad magával a szörnyűséges bor, és a kellemes mámor bátorságot ad, természetessé válik minden egyes szó. Korábban beszéltünk a zavart csendekről, amikben együtt részünk volt. Most egy hosszabb csend után egyszerre nézünk mosolyogva egymásra, és mondjuk:-Ez már egy kellemes csend volt.

Elmondom, hogy én mindig éreztem, hogy a mi agyhullámaink összekapcsolódtak akkor is, amikor nem beszéltünk. Amikor belépek egy terembe, tudom, hogy ő hol van, és tudom, ő is tudja, én hol lebzselek. Még akkor is, ha egymásra sem nézünk. Ő helyesel és azzal magyarázza ezt a spirituális jelenséget, hogy mi lelki társak vagyunk.

Már három órája beszélgetünk, mikor megéhezik. -Menjünk át valahova enni!- Én eleinte tiltakozok, de eszembe jut, hogy a Glamourban olvastam, hogy egy jó randin merni kell enni, mert az vonzó. Amint ez bevillan, rábólintok. Egy kínaiban kötünk ki. Ő illatos omlós csirkét eszik, én meg valami nyálkásat. Közösen rendelünk még egy adag sült sajtot is. -De jó veled enni!-mondja ő. A sajtot egy tányérból esszük, amitől összetartozás érzésem lesz. Öt óra tökéletes együttlét után elválunk a metróban. Jól érzem magam, mert minden amit elképzeltem, igaz volt. Köztünk van valami eleve elrendelt kapocs. Azt még nem tudom, milyen jellegű lesz a kapcsolatunk, de az biztos, hogy valami dolgunk van egymással. Hogy ne kelljen azon izgulnunk, hogy hívjuk el a másikat megint, felvetette, hogy minden pénteken találkozzunk egy kávéra. Így nem kell aggódnom, hogy ennyi volt az egész. Bár ha csak ennyi lett volna is elégedett lehetek, hiszen tökéletes volt.

Péntek délután, 15:00. Már mindenki tudja, hogy ez mit jelent. Várom a padon a hercegem. Arcomon szomorú, sértődött kifejezés, hiszen néhány napja a félisten teljes közönyével kell szembenéznem. Leül velem szemben, rámnéz, majd továbbsiklik a tekintete. Szakad a cérna, szakad a cérna!!! Elég! Mit tenne a figurám a mozivásznon? Hirtelen ötlet: lerántom magamról a pólót és a melltartót, és azt mondom, "tégy magadévá, itt és most!". Na jó. Azért ezt mégse. Ájulást színleljek, hogy a karjaiban tartson? Mi van, ha nem meggyőző az alakításom? Végül kevésbé filmes verziót választok. Előemelek egy szakkönyvet, és felhívom rá a figyelmét.

-Nézd, mit olvasok!

-Jajj! Nehogy elolvasd! Elmondom én neked.

Mindent akarok, most! Gyorsan valamit! Mit? Ok! Nemtudom! Jajjdehirtelenjöttezazegész!

Nagy levegő! Nagy levegő!

-Oké. Mondd el most!

-Most nem tudom, nekem erre készülnöm kell.

-Az a rossz, hogy sose megyünk munka után sörözni.

-De hát miért nem szólsz?

-Mert te vagy a fiú. Én nem merlek elhívni.

-Hát én se.

-Meghúzódsz a termedben, és senki nem tud rólad semmit. Titokzatoskodsz.

-De hát az elmúlt három hónapban csak veled beszéltem!

-Az nem beszélgetés, hogy ülünk egymás közelében, és percenként mondunk egymásnak fél-fél mondatot!

-Arra gondolsz, hogy úgy kéne, mint ahogyan most?- kaján, de kedves mosoly.

-Hát..-ÚrIstenfilmhősnővagyok!-Igen. Ez most elég jó volt.

-Megjegyzem.

Elindulok hazafelé. Sztárosan hátrfordulok menet közben, és rámosolygok. Hihetetlen, milyen bátor voltam! Olyan büszke vagyok magamra. Még soha nem ragadtam meg ennyire tökénél a pillanatot! Nyertem! Nyertem!

Legyen! Legyen! Legyen! Mert bár a legszörnyűbb dolog a világon, az elpocsékolt tehetség, a második az, ha beköszöntenek a szürke hétköznapok. Ha jól belegondolunk, ez a kettő pedig összefügg. Mert ha valaki a legjobb úton halad afelé, hogy eltékozolja az adottságait, azzal az életét pazarolja. Vegyünk engem, mert rólam úgy szeretünk olvasni. Ezer dologban tehetséges fiatal nő vagyok. És most arra várok, hogy a pasim bejöjjön az engedélyezett napi másodszori cigizéséből, hogy elkezdhessünk enni, és filmet nézni. Én főztem. Nem ő. Mi ebben a különleges, vagy a filmes? A 27 idegen igen-t fogjuk nézni. És igen! Abban a főhősok táncolnak a bárpulton, és szexelnek az autóban! Végzett a cigivel. Hogy honnan tudom? Megcsapta a nikotin az orromat, amikor bejött. Ahelyett hogy a Black XS-t érezném. Akár rám is ronthatna itt, a konyhában. Feldobhatna az asztalra, és a magáévá tehetne. És akkor már lehetne izmos is és magas. De ugyan! Hagyjuk a külsőségeket! Ő soha nem fog spontán az asztalra penderíteni. És ha én tenném vele, akkor ellenkezne. De ez igazán nem szép tőlem. Miért mástól várom, hogy filmet faragjon az életemből?

Mik lennének filmesek? c. lista

1. Dirty dancing egy idegen, gyönyörű férfival

2. Filmhősnő-style

3. Nekimenni Valakinek "véletlenül"

4. Rendszeresen koncertezni a zenekarommal egy bárban

5. Vallomás egy idegentől a buszon: "Te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam"

6. Mérgemben földhöz vágni egy tányért

7. Egy pasi pofájába önteni egy pohár bort

8. Szexelni egy filmhős-style idegennel egy vonatkabinban

9. Szexelni egy filmhős-style idegennel a repülő mosdójában

10. Szexelni egy filmhős-style idegennel a milliomosnegyedbeli villájában, a biliárdasztalon, aztán a jacuzziban, aztán a szaunában, aztán csak simán a konyhaszekrényen, majd az erkélyen

Ez a lista még bővülni fog. Megtoldom még ezzel-azzal, ha még sokáig ábrándozom életem filmjeleneteiről. És vajon mik válnak majd valóra? Tényleg rajtam múlik az egész? Hiszen mindenki saját magának alakítja az életét. A húgom azt mondta a vágyaimra, hogy nem érti, miért siránkozom, hiszen az én életem abszolút filmes. Énekelek egy zenekarban, csomó ruhát vásárolok, edzőterembe járok, van egy flegma "legjobb barátnőm", sokat járok külföldre dolgozni és még ezeregy filmes momentuma van az életemnek. Csak elégedetlenkedek itt. De végül ez vezet a fejlődésemhez. Mindig a jobbra, izgalmasabbra törekedni. Ez a lényeg. Nem. Ez nekem akkor sem elég. Ezentúl minden nap produkálok egy jelenetet, ami egy jó filmben is megállná a helyét. Listát vezetek róla, és ha elfog a kétely a boldogságomat illetően, csak belenézek, és megnyugszom. Ma meztelenül fogok táncolni a tükör előtt a Mamma Mia! zenéjére. Ez ám a filmjelenet!

Megszűnt észrevenni engem. Nem keres és nem találom. Mégis csak a képzeletem játszott velem? Össze-vissza kínlódok, hogy rájöjjek mi ez az egész, vagy mi volt ez az egész és most miért nincs? És akkor megjelent az ajtóban és szinte átnézett rajtam. Le sem tudtam volna venni róla a szemem, ha nem vonzza valami még jobban a tekintetemet. Egy karikagyűrű a kezén.

Már majdnem goromba velem. Most játszik, vagy eddig játszott? Már megint kezdjem a találgatást? Nincs erőm, sem kedvem. Önbizalmam ismét a padlón. Teljesen eluralta a gondolataimat a hit, hogy mindennek túl nagy jelentőséget tulajdonítottam. Azt hittem, most kezdődik el a film, amiben én leszek a főszereplő. Rá kell jönnöm, hogy marad a valóság. És hülye vagyok, ha ennél többre vágyom. Felejtsem el örökre, hogy milyen lenne egy ennél izgalmasabb élet? Vagy ne hagyjam annyiban? Vállaljam a kockázatot, hogy hülyét csinálok magamból, és próbáljam meg kideríteni, hogy mi az igazság? Már megint a 'nyertes szelvény'-szindróma. Ha nem vagyok benne biztos, hogy nyertes, akkor már be se váltom?

A méret. Sokan kérdezik, főleg férfiak, számít? Erre vajon mit válaszolhatunk....hm. Nem könnyű... Igen vagy nem, és a többi paraméter?

Nos. A napokban P. egy rövid kis pornómeglepetéssel fogadott: hatalmas faroklátvány másfél percben. Jól szórakoztam. A tudat hogy létezik akkora, mint az alkarom, teljesen feldobott. Az új kedvenc kis "hímszösszenetet" gyorsan szétküldtem a barátoknak, nehogy kimaradjanak a gyönyörből.

Természetesen Éretlen sem maradhatott ki a sorból. Éretlen és egyetlen hálótársa R. ismerősek a pornótémában. R. főként, ő mestere ennek az irányzatnak. Hamar felvilágosítottak, hogy ez az egész csak színjáték, csalás és ámítás. Lelkesedésem odaveszett, már azt hittem vannak csodák. Küldtek egy képet, amelyen látszik, egy hatalmas farok (amely már korábban rajongásom tárgyává vált), és az alatt kikandikál egy kevésbé méretes kis csöppség. Hát igen, mindent az üzletért. Ejnye, ejnye kedves pornófilm-gyártók, így átverni a nézőközönséget!

Csalódottságomat megosztottam Éretlenékkel is. R.-t napokon keresztül lelkiismeret furdalás gyötörte, hogy megfosztott egy csodától. Megosztom Veletek rövid kis levélváltásunkat.

R. válasza, miután látta az általam küldött hatalmas fasz tartalmú kisfilmet:

"Nézd meg jobban a képet! Mind ilyen, egy stúdió állt rá most erre a témára, hogy nagy farok, hatalmas geci, de nem igazi az egész."

Csatolt állományként kaptam egy képet, a korábban említett hatalmasfarok-kiscsöppség testvérpárról.

A kép láttán ezt írtam:

"Ó, de kár! Most oda mámor! Már azt hittem vannak csodák!

Köszi! :)

K."

Lelki összezuhanásomat R. nem bírta elviselni, minden tudását összekaparva próbált újra reményt adni:

"Szia K.!

Nem hagy nyugodni, hogy úgy érzem, illúziót romboltam le benned. Utánanéztem a neten, állítólag egy John Holmes nevű fickónak volt a pornóiparban a legnagyobb farka. Ez a valaha létezett legnagyobb farok nehéz kérdés, gondold csak el, hogy először is nem ismerjük az összes valaha élt férfi péniszének méretét. Lehet, hogy él mondjuk Afrikában egy törzsben olyan ember, akinek minden eddig született embernél hosszabb, de hát honnan tudnánk róla. Csak azokéról lehet fogalmunk, akik meg is mutatják. Hol szokták az emberek megmutatni a farkukat? Hát a pornófilmben - mondod te, és igazad van. Tehát a valaha létezett legnagyobb farok egyből leszűkül arra a körre, akik szerepelnek pornófilmben.
De a legnagyobb is problémás. Vajon mit értünk legnagyobb alatt? A leghosszabbat? Tegyük fel, hogy a mérés nullpontját definiáltuk. De ez is csak feltevés, hiszen amikor valaki azt mondja, hogy állva 15 cm, akkor vajon honnan mérve? De nem csak egy dimenziója van ám a faroknak, ha leegyszerűsítem egy hengeres testre, akkor is két adat jellemzi: a henger alapjának sugara, és a magassága. Ilyen egyszerűsítés mellett lehetne mondani, hogy legnagyobb az, amelyiknek legnagyobb a térfogata. De a fasz nem egy szabályos henger. E. által mellékelek egy filmet John Holmesról, leljétek benne kedveteket! Előzetesnek egy képet is küldök... "arról"! :)

ui.: Pornó ügyben kérdezzetek nyugodtan, tájékozott vagyok. Mik vannak most, mi az alja, mi a teteje, én követem. Mondhatod, hogy de egy állat perverz ez a gyerek, de erre azt mondom, hogy... uhmm, igen. :)

ui2.: A mámor legyen veled/veletek"

Végkövetkeztetés:

1. "A hatalmasfarok" mint téma és elmélkedés a létezéséről, engem feldob, nem tudom, miért, de jó kedvem lesz tőle.

2. Élőben még ekkorával nem találkoztam.

3. Nem állítom, hogy a méret nem számít...

4. DE, honnan mérjük a faszt? R. jogosan vetette fel ezt a problémát, teljes mértékben igazat adok, a térfogat kérdés valóban elgondolkoztatott...

Szegény Szilvi, a kerekes székes tanulóm megint végigülhetett egy izgalmas, kissé kínos beszélgetést. Minden délután háromkor randizok a folyosón a szobortestű férfival. Bár részéről még mindig nem biztos, hogy ez tudatos.

Egy héttel az után, hogy kölcsön adtam azt a bizonyos könyvet, amelyről azt gondoltam úgy elvarázsolja izomban gazdag kollégámat, hogy menten rájön milyen csodálatos nőszemély vagyok én, újra a padon ülve találtam magam. Mellettem hősöm, kezemben egy tehetetlen láb. Romantikus, nem?

-Elkezdted már a könyvet?

-El, de elakadtam vele.

Vér az arcba, gombóc a torokba be!

-Nem tetszik?

-Nem tudom, mert a 40. oldal körül elakadtam.

-De miért?

Kedvencem irul-pirul.

-Mert...- nagyon nehezen jön ki a válasz a száján -Könyékig nyúlkálnak benne a vaginákban, meg a méhekben. Tehenekében.

-Ó. Ez eszembe sem jutott. Engem ez egyáltalán nem zavart.

-De én vizuális típus vagyok.

-Akkor gondolom, te nem akartál állatorvos lenni kiskorodban.

-Nem.

-Sem nőgyógyász.

Paff. Nem nyűgözte le a választásom. Ó. Bevallom, nem erre számítottam. De ezzel az őszinteséggel csak még kedvesebbnek látom. És ezzel nincs vége.

-Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Most nem merek mást ajánlani.

-De! Tudod, mit hozzál nekem? Életrajzi regényeket. Azokat imádom.

-És Paulo Coelho-t olvastál már?

-Nem.

-Akkor hozok tőle valamit. Az elvontabb. És vannak életrajzi regényeim is, azokat is elhozom.

Szóval nem tudom, ki mit gondol, de kölcsön adtam neki a Veronika meg akar halni c. könyvet és Marquez Szerelemről és egyéb démonokról c. regényét. És hopp! Coelho tetszett neki. És furcsa módon, az, hogy Harriot barátomnak nem sikerült kiállnia mellettem, hatásosabb volt, mint a tervem. Mert ez közelebb hozott minket egymáshoz. Talán, mert kimondta előttem a 'vagina' szót? Bármilyen nevetséges, de ez egy fordulópontot jelent. Na meg az őszinteség. Az sem mindegy!

Péntek délután ismét beszélgetésbe bonyolódtam "A Göröggel". Egymás mellett ültünk a padon. Én épp egy kerekesszékes gyermekre próbáltam rátuszkolni a csizmát, ami ebben az izgi helyzetben elég ügyetlenül sikerült. Mégis szerencse, hogy ő is ott volt, mert legalább kitöltötte újabb próbálkozásunk kínos csöndjeit.

Tudnotok kell, hogy mi Éretlen Koravének elég sokat olvasunk, és erre szeretjük is felhívni a figyelmet, hogy intellektuálisnak tűnjünk. Hö-hö. Munkába menet kezünkben mindig könyv van, lehetőleg mindig más. Ha valamivel nem végeztünk egy hét alatt, azt utána a táskánkba rejtjük. Sokat beszélgetünk fennhangon az olvasottakról és látványosan adunk egymásnak kölcsön könyveket. Emiatt női munkatársaink sokkal okosabbnak tartanak minket maguknál, a másik nemnél pedig elég nagy hatást érünk el. Ezt csak azért merem ilyen nyíltan leírni, mert az önkritika mindig szimpatikus, meg mert úgy sem tudjátok, kik vagyunk.

A lényegre térek. Úgy tűnik, könyvimádatom szemet szúrt szexi munkatársamnak is, mert mostanában (már 2x is) könyvvel a kezében láttam hazamenni. Sőt! Egyszer letette mellém a padra, amit épp olvasott. Azt képzelem és remélem, azért, hogy ezzel rokonszenvet ébresszen bennem. Hát az a bizonyos könyv 1984 volt Orwell-től. Na, erről nem mondok véleményt. Már rég tervezem, hogy elolvastatom vele Coelho a Piedra folyó partján ültem és sírtam c. könyvét, ugyanis azt remélem, az majd arra ösztönzi, hogy megragadja a pillanatot, és rám támadjon. A második könyv, amit nála láttam valami olyasmi volt, ami a Rolling Stones-ról szól. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül.

- Mit olvasol?- Nagy büszkén mutatja nekem a könyvet.

- Szereted a Rolling Stones-t? Vagy miért olvasod ezt?

- Nem. De csak ez, meg Horváth Rozi szakácskönyve volt a polcomon.- Na, ez a válasz tetszett. Humoros is, és egy jóóóóó magasra dobott labda!

- Hozzak neked valami jó könyvet?

-Jó!

Ez az! Itt az alkalom, hogy felébresszem, vagy fokozzam csodálatát irányomban! Na de most segítsetek! Mit adjak neki kölcsön? Coelho-t nem adhatok, az még korai lenne. A végén elijeszteném. Pedig minden, amiről ez a férfi ír, neki szól. Hogy ébredjen már fel! De ha igazából nem szokott olvasni, akkor lehet, hogy nem jutna el hozzá a mondanivaló, és vagy azt hinné, hogy fanatikus vallásos vagyok, vagy azt hogy pszichopata. Szóval Coelho majd harmadik vagy negyedik alkalommal. Most valami olyan kell, ami könnyedebb, de színvonalas, és 100%, hogy tetszik neki. Nőies könyvek kizárva, úgyhogy se Austen, se Hardy nem jó. Túl bonyolult sem jó, ezért Umberto Eco-t is ki kell hagynom. Na, szerelemi témájút sem adhatok, úgyhogy Marqueztől a Szerelem a kolera idején is későbbi alkalomra tolódik. Szexualitást tartalmazó könyvtől zavarba jön. Nem mondom, a 11 perc-től felébredne, de az részemről konkrét támadás lenne. A Tajtékos napok Boris Vian-tól is elég kihívó. Az ifjúsági irodalomnak vannak remekei, de csak nem sérthetem meg ezek közül valamivel. Mi legyen, mi legyen? Koravén imádja Malamud-ot és Vonnegut írásait. De azok elég elvontak. Nekem sincs hozzájuk mindig hangulatom. Úúú! Kundera szuper. De még szintén korai. Valami vidám, unisex regényt mondjatok, amit nem kifejezetten könyvimádók is elolvasnak, de az intellektuelek is értékelnek!

...Há! Meg van! James Harriot: Az élet dicsérete. Csak nehogy pályát váltson, nehogy állatorvosnak menjen, nehogy itt hagyjon minket, szerencsétlen nőket! Azért az mégis túlzás lenne. Oké. Kívánjatok szerencsét! Azért ha valakinek van valami ötlete a későbbiekre nézve, szívesen fogadom. Kedves Nőtársaim! Milyen könyvvel próbálnátok megolvasztani jégszívű fantasztikus férfiak szívét? Vagy kedves, imádott Hímjeink! Mi az a regény, ami felhívja figyelmeteket a könyv olvasójára? Vagy túl nagy dolgot csinálok ebből a kölcsönkönyvből? Ha olyan béna valaki a jópasik közelében, mint én, annak egy ilyen lehetőséget nem szabad elszalasztania. Mert már ez a mondat is olyan izgató: Én, Éretlen E. kölcsön adok egy könyvet "A Görögnek".

avagy a megváltó szex előtt, közben, és mi van azután?

Amióta "a Görög" felforgatta fenekestül az én drága barátnőm lelkét, egyre gyakrabban kerül szóba elég sok, meg nem nagyon válaszolható, de azért elmélkedésre valóban okot adó, kérdés. Én, mint tapasztalt, sokat látott és majdnem mindent átélt nő, ezekben, a nehéz időkben is mindent megteszek, hogy felvilágosítsam Éretlen E. kissé sötét foltjait.

Ezek a beszélgetések a "Hogyan jutunk el a szexig?"-től "És mik azok a pózok?"-on át, egészen a "Magamhoz nyúlhatok-e?" témáig mindent kitárgyalnak. Persze elméletben minden olyan könnyű, mert ugye fel sem merül bennünk az a kérdés, hogy "Vajon befér-e vagy sem?", a lehetséges csalódásokról, kellemetlen meglepetésekről ne is beszéljünk...

A következőkben megosztom a kedves olvasóval az általunk tárgyalt és legfontosabbnak vélt kérdéseket. Ha esetleg valaki jobb megoldási módot javasolna, vagy más életbe vágó kérdést tárgyalna (amelyet esetleg mi Éretlen Koravének kifelejtettünk), kérjük ossza meg velünk.

A SZŐRZET kérdése:

Tény: szőrzete mindenkinek van, gondolom. Éretlennek és, igen, nekem Koravénnek is nőtt itt-ott kissé sűrűbb szőrcsomó. A mai, modern nők örökös küzdelme a szőrtelenítés (borotva, gyanta, epillátor, különböző krémek és lézeres kezelés), külön szerencse, hogy lassan, de biztosan a mai férfiak is ügyelgetnek erre a kérdésre. Szóval, hogyan kivitelezhetjük, hogy mindig sima és vonzóan szőrtelen legyen a lábunk, a többi szőrterületről nem is beszélve.

Valóban nem egyszerű mindig frissen borotváltnak lenni alul-felül, a nagy pillanatra várva. Sajnos, egy ilyen nagy esemény előtt, nem árthat, ha a fazonunk mindig tökéletes, a lábunk sima, és a hónaljunk sem emlékeztet egy pamacsra (bár vannak, akiket pont ez vonz). De, azt gondolom, ha lekerül a bugyi, akkor ezek a dolgok elvesztik elméletben szerzett jelentőségüket. A férfi részéről legalábbis...

Kérdésem Éretlen E.-hez: Tételezzük fel, hogy "a Görög" nem éppen szőrtelen típus ott lent, akkor fogod magad, és ott hagyod, ha esetleg akkora a fanszőre, hogy akár fogselymezésre is használhatnád? Nem hiszem.

A lehetséges PÓZOK kérdése:

Tény: Egy jó szex alapja, hogy passzoljunk a partnerrel. Ha passzolunk  azonkívül, hogy jó lehet, akkor ismerjük ugyanazokat a pózokat is. Ha emlékezetem nem csal, az összes egyéjszakás szösszenetem maximum három pozícióban zajlott (pedig esküszöm, hogy jóval többet ismerek és gyakorlatban is alkalmazok), mindig ugyanabban a háromban: misszionárius, kutyapóz, lovaglópóz. Talán ezeket ismeri mindenki, vagy egy ilyen egyszeri alkalommal nem a legcélszerűbb nyaktörő, kicsavarodó mutatványokkal előrukkolni?

Őszintén szólva, én semmit sem erőltettem, hiszen nem ismertük egymást. Nekem már az is elég volt, ha sikerült elélveznem  (megjegyzem, erre nem mindig került sor, ilyenkor az orgazmust megjátszottam, hiszen csak egyszer vagyunk együtt, és különben is, legyen már vége...).

Összegezve, az egyéjszakás finomságok nem mindig sülnek el jól. Sőt! De, ha szerencsénk van (voltam olyanban is), akkor élvezzük ki, akár többször is, ha a partner bírja.

Az ORÁLIS SZEX kérdése:

Tény: van aki csinálja, van aki nem. E. és én is csináljuk. A kérdés fontos: Első vagy éppen egyszeri alkalommal tegyük-e? Ha a válasz igen, akkor felmerül bennem még egy fontos kérdés: Akkor csinálhatom, ha a fiú nem teszi nekem? Erről megkérdeztem P.-t, aki- és ez tény, rengeteg nővel volt- milyen esetben csinálja ezt egy nő? Azt mondta mindenképpen csak akkor, ha a fiú kutakodott már valamit ott lent a nyelvével. A válasz helyes, és kielégítő. Számomra.

Tehát megengedett, de csak cserébe adhatjuk és mutathatjuk meg ezt a tehetségünket...

ORGAZMUST A LÁNYNAK IS! kérdése:

Tény: sajnos, mi nők, nehezebben élvezünk el, mint férfitársaink. Kinek így, kinek úgy sikerül, és sajnos, valakinek sehogy sem. Gondolom, senkinek sem új, hogy valaki csak simogatással tud a csúcsra felmászni. Tehát, ha az aktus nem volt éppen kielégítő, akkor jön a simi. Jönne, de nem tudhatjuk, hogy az aktuális férfi, hogy viselkedik, csinálja-e vagy sem. Egyáltalán észre veszi-e, hogy még nem kerek a dolog... Ha kézbe veszi az irányítást, az jó. Ha nem, akkor rajtunk a sor, és ahogy a mondás tartja "Magad ,Uram, ha szolgád nincsen". De vajon, mit szól ehhez a partner? 

Azt mondom, akármit is gondol a férfi, én azért magamhoz nyúlnék, persze, csak akkor,ha nem sietnék haza, nagyon...

Hihetetlen kényelmetlen helyzetekbe kerülök mostanában. "Görögöm" nem mestere a beszélgetésnek, vagy talán ő is zavarban van, de továbbra sem jutunk előbbre. Van, hogy 10 percig ülünk egymás mellett, és bár mindketten próbálkozunk, kezdetleges beszédfoszlányaink nem alakulnak beszélgetéssé. Kínos, de ez már több hete így megy. Ezért éjszakáimat azzal töltöm, hogy előre kitalálom, mit mondhatnék neki, és megpróbálom elképzelni, ő vajon hogy reagálna. Így komplett beszélgetések vázlata van a fejemben.

1.

Eme változatnak az előzménye "Görög" meglehetősen rossz poénja, mely meglehetősen jól sült el, hiszen annyira gáz volt, hogy azon nem lehetett nem nevetni. Íme a párbeszéd!

- Szia Poénkirály!

- Jajj, ne cikizz már!

- Most viccelsz? Nem tudtam aludni, egyfolytában a vicced járt a fejemben, annyira rossz volt!

- Te rám gondolsz az ágyadban?

- És nem is ez volt az első alkalom!

Megvalósulás:

Minden bátorságomra szükségem volt, hogy kinyögjem: - Szia Poénkirály! - Talán nem volt elég hangos, vagy nem néztem egyértelműen a szemébe, mert kicsit zavartnak látszott és  nem reagált, hanem a gyerekek köszöntek nekem vissza. Én vörös képpel eloldalogtam. Ez a változat nem jött be.

2.

Több napig nélkülöznöm kellett a mosolyát és a zavart helyzeteket, amiket közösen gerjesztettünk. Megijedtem, hogy teljesen bezárult közöttünk a kapu, amin már egész nagy volt a rés. Ki kellett találnom valamit. Erre jutottam:

- Mi van veled mostanában?

- Hogy érted? Olyan más vagy. Gondterheltnek tűnsz. Például nem mondasz olyan jó vicceket.

- Miért hiányzik?

- Nagyon.

- Akkor üljünk be valahová, és órákig hallgathatod!

Megvalósulás:

Meglepő, de el merte sütni, hogy hiányzik-e nekem a humora. Viszont megtudtam, esélyem sincs rá, hogy meghitten üljünk egy bárban, mert újévi fogadalma, hogy nem iszik több alkoholt. Ezért ezt a próbálkozást is sikertelennek tekinthetjük.

3.

Megtudtam, hogy akár össze is futhatunk munkábamenet, hiszen egyazon járműveken szoktunk utazni. Ezért van egy kész metrós párbeszédem is.

- Szia! Hogyhogy eddig nem utaztunk együtt?

- A sors azt akarta, hogy most találkozzunk először a munkahelyünkön kívül.

- Akkor ezt ki kell használnunk! Dumáljunk! Te tényleg szakács vagy eredetileg?

- Bizony. Írtó jól főzök.

- Egyszer főzhetnél nekem valamit.

- Ma este nálam?

Megvalósulás:

Már nem nagyon reménykedtem benne, hogy összefutunk, hiszen több hónap alatt egyszer sem találkoztunk a metrón. De egyszer, mikor már majdnem a munkahelyünknél voltunk, utolért. Akkor kihúztam fülemből az mp3-lejátszóm fülhallgatóját. Ő elszontyolodva mondta, hogy már négyszer kiabálta utánam a nevem, hogy várjam meg. Kiderült, már egy ideje próbál utolérni. Mire mindezt elmondta, már meg is érkeztünk. Azóta nem hallgatok zenét munkába menet.

4.

Minden hónap első hetében munkahelyi értekezleten veszünk részt. Koravén barátném feladatomul tűzte ki, hogy elérjem, "Görögünk" mellém üljön. Ilyen lett volna, ha ez sikerül:

- Szabad ez a hely?

- Persze. Jó hogy jössz, most beszélgethetünk.

- Jó. Benne vagyok.

- Tudod elég nehéz téged megszólítani. Az ember tart tőled, amiért ilyen visszahúzódó vagy.

- Visszahúzódó?

- Áruld el, te egy félénk típus vagy, vagy inkább megközelíthetetlen?

- Hát... Melyik imponál jobban?

Megvalósulás:

Ki-be járkáltam a termemből és vissza, hogy összefussunk és megkérhessem, hogy foglaljon nekem hátul helyet. Nem sikerült. Viszont mikor a tárgyalóba értem, ő még nem volt ott. Olyan helyre ültem, hogy még elférjen, ha jön. És akkor megjelent teljes magasságában. (2 m!!!) Közeledett. Szívem a torkomban. Mulya kifejezés az arcomon. És végre a kérdés:

- Szabad ez a hely?

- Szabad. - mondom bájos mosoly kíséretében. Már ülne le, mikor egy 'kedves kolléga' megszólal: - Jaj, én azt foglalom valakinek!

Erre a hoppon maradt izomzatosságom: - Akkor bemászok oda.

Így került Koravénkém kettőnk közé. Persze nem átvitt értelemben.

Tombol bennem az energia. Minden porcikámat külön tudom érzékelni a többitől, és mind önállóan zsibong. Ujjonganak, ha egy bizonyos valaki a közelembe kerül, vagy ha csak gondolok rá, vagy ha csak meghallom a nevét. Ő a kollégám, és azt hiszem, nem túlzok, ha írásomban a "Görög"-nek nevezem. Először Félistennek akartam hívni, de az túl direkt lett volna, és kevesebbet árult volna el a férfiről, aki vágyaim tárgyává lépett elő. "Görög" olyan, mint egy mítosz főhőse, akiről szobrot mintázhatnának. Ó, ha szobrász lennék, már tele lenne vele a műtermem!!! Két méter magasan, fekete óriás szemekkel, természetes izomzatával és gyönyörű, barna bőrével jelent meg minden nap iskolánk folyosóján. És kezdetben csak azt nyugtáztam:- Hm. Ejha!

Sosem vett le a lábamról férfi csupán a külsejével, és ez most sem így történt. Hiszen ő szinte tökéletes, én meg olyan egyedi szépség vagyok, akiben könnyen lehet hibát találni. Gömbölyűek az idomaim, és nem vagyok valami magas. Ha tetszem valakinek, az általában a melleimet és a húzott szemeimet dicséri. Sosem voltam elégedett a külsőmmel, bár állítólag ezzel mindenki így van. Ezért, meg mert eddig csak egy férfi volt az életemben -aki most is itt alszik mellettem- sosem mertem jelezni az ellenkező nemnek tetszésemet.  Kimaradt az életemből a hosszú flörtök éjszakája. És igen, hiányzik. Zavar, hogy sosem derült ki, tetszem-e ennek vagy annak.

Kirázott a hideg, és égni kezdett az arcom, amikor egyik kollégám az iskolai rendezvényen bökdösni kezdett, hogy: - Téged néz! - Kérdőn tekintgettem körbe, vajon kire gondol. És ott ült ő, a megtestesült vágyálom. - Á! Dehogy! Biztos valami mást nézett! - És ennyivel lezártam magamban a dolgot. De úgy hozták a véletlenek, hogy egyre többször kerültünk egymás közelébe, és mivel termeink is szomszédosak, úgy adódott (erre rásegítettem), hogy közösen kellett egy rendezvényre készülnünk. Még nem jött rám a szokásos mulyaság, hiszen tagadtam, hogy tetszhetnék egy ilyen férfinak. De akkor a kollégám újra böködni kezdett: - Milyen kedvesen néz már rád! Teljesen megnyílik a társaságodban!

És akkor eljött a fordulópont. Egy kupacban álltunk a többiekkel, mikor a távolban "Görög" munka közben majdnem elesett. Felnézett, és a tömegben megtalálta a tekintetemet, és rám mosolygott. Az volt az a pillanat, amikor a remény lángra engedte gyúlni a zsigereimet. Vége a nyugalomnak. Azóta a párbeszédeink zavartak, és felszínesek. Nézegetjük a falat, a padlót és hiába kényszerítem magam, hogy megszólaljak, nem megy. Kételyek gyötörnek, hogy csak képzelődök. Jeleket fogok tőle, amikről nem tudom biztosan, hogy megtörténtek-e. Nem tudom, hogy titokzatossága félénkségéből vagy megközelíthetetlenségéből fakad-e.

Eddig még csak jót tett a napjaimnak ez az új izgalom. Minden nap csinos vagyok, fogyni kezdtem, és mindig jó a kedvem. Közben arra gondolok, hogy olyan hosszúak a karjai, hogy akár kétszer is átölelhetne velük, és olyan nagyok a tenyerei, hogy átérnék a melleimet az ujjai. Vigyáznom kell, nehogy bajba sodorjam magam. Mert a helyzet nagyon veszélyes... :)

Valóban sok jelet kapunk mostanában. Kezdjük a könyvekkel, amiket olvasunk.

"Isten minden nap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi minden nap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól...Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." /Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam/

MIÉRT nincs bátorságunk vagy inkább kedvünk megragadni a pillanatainkat? Mikor ott van egy nyertes szelvény a zsebünkben, mi miért nem váltjuk be? Minden nap ott lapul a kabátunkban és mi sunyin lemondunk arról is, hogy megtudjuk, mit kaphatnánk érte. Direkt maradunk csórók. Én úgy kilépnék az életemből, ami oly tökéletes, hogy már rémisztően unalmas. Félek, hogy olyan öreg leszek, amikor beváltom a szelvényt, hogy már nem kaphatok érte semmit.

És mit jelentenek pontosan a jelek, amiket kapunk? Sokat gondolkozunk azon, milyen jó lenne, ha csak most találkoznánk a szerelmeinkkel. K. azt mondta, kézen fogva bejárhattunk volna a világot. Mi erről lecsúsztunk. 26 évesek vagyunk, és nem tehetünk meg akármit, amit szeretnénk. Évfolyamtársaink, akik a diploma után külföldre mentek meggazdagodtak, élhetnek a divatnak és a szexnek, és ráérnek majd csak most keresni az Igazit. Mi már megtaláltuk, ami elvileg jó. :) De aggódnunk kell, ha megkívánunk egy cipőt vagy egy férfit. 26 évesen a nagymamánk életét kezdjük élni. De mit akar Isten ezekkel a jelekkel? Hagyjunk itt mindent, és váltsuk valóra a személyes történetünket? Na és az hogy szól?

Na jó. Kezdünk megőrülni. Belemagyarázás az egész? Akkor ezt olvassátok el:

K.-val épp leszálltunk a metróról, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy kicsi szőke nő kuporodik mögöttünk, szorosan. Elég vicces látvány volt. Amit mondott, az meg pláne: -Lányok takarjatok! Egy kopasz követ! - Akcióvígjátékban keztdük magunkat érezni, és komolyan vettük a feladatunkat. Kihúztuk magunkat, hogy minél jobban takarjuk a rejtélyes idegent. Aztán a mozgólépcsőn a nő megnyugodott, és mintha égi szózatot hirdetett volna, vidám tekintettel a következőket mondta: - Lányok! 1. Hülye, aki itthon marad. Be kell járni a világot! 2. Hülye, aki magyar pasival kezd. Londonig kell menni ahhoz, hogy igazi férfit találjon az ember. 3. Nézzetek híradót, még ha erőszakosnak is tartjátok a tartalmát. Hiszen, ha féltek a veszélyes helyzetektől, akkor vigyáztok, és nem történik meg veletek. - K. és én már nem röhögtünk. Csak merev arccal néztük egymást, és alig tudtunk leszállni a mozgólépcsőről. Még ennyit hallottunk:- Anyway, have a nice day!- és mire hátranéztünk a kicsi szőke eltűnt. Isten legmodernebb és legdivatosabb angyala szállt le közénk, hogy végre megértsük az üzeneteket? Vagy mi nagyítjuk fel a dolgot? De mégis, kivel történik ilyesmi?

Nem is olyan régóta E.-vel figyeljük a jeleket. Vajon a Világegyetem tényleg mindent megtesz azért, hogy mi, egyszerű kis emberkék beteljesíthessük sorsunkat, átélhessük „személyes történetünket”?

Egyre gyakrabban találkozunk titokzatos, megmagyarázhatatlan jelekkel. A SORS szólít minket? Sorolhatnám a rejtélyesebbnél rejtélyesebb eseményeket, amelyek mostanság történnek velünk. DE képesek vagyunk felismerni ezeket, az útmutatókat? És ha felismertük, akkor jól tudjuk értelmezni? Azt, hogy jól-e, nem tudhatjuk, de E.-vel, azért megpróbáljuk.

Ma összefutottunk egy régi ismerősünkkel Cs.-vel (Cs. fiú, vagy inkább már férfi, ma lett 32 éves). Egyből eszünkbe jutott, talán ez is egy jel? Miért most találkozunk vele? Talán tud valamit, van valami mondanivalója, amely majd utat mutat nekünk? Végülis egy 32 éves „bölcs” férfi állt velünk szemben talpig ZARÁ-ban. Cs. rajong a divatért, ennyi idősen is úgy él, mint amikor még főiskolások voltunk, albérletben. És mixerrnek tanul. WOW! Nem csak a divatszenvedélye teszi szimpatikussá régi iskolatársunkat, az esetlensége és lassúsága mellett, hanem az is, hogy minden egyes poénunkon nevet. Az ilyen ritka.

Mindenesetre CS. nem szolgált jelekkel (azon kívül, hogy P. egész ruhatárát rohamosan frissítenem kell), annál több régi emlék jutott eszembe. Kissé fenimin barátunkkal 19 évesen ismerkedtem meg a főiskola első évében. Egyből egy hullámhosszon voltunk, bár akkor még különösebben nem foglalkoztatott a divat, ugyanis FOLK-ALTER voltam, de legbelül igazi nő, már akkor is. Szóval Cs.-ről sok ideig nem tudtam eldönteni, hogy most akkor a fiúkat vagy a lányokat szereti, esetleg mindenkit (ezt most sem tudom igazán)? Nem is számított különösebben.

Emlékszem, hogy érzéke volt ahhoz, hogy mindig a „legalkalmasabb” pillanatban hívjon telefonon. Talán megérezte, vagy a sors akarta?

Abban az időben még T.-vel háltam, elég gyakran...Minden esténk egyformán végződött, szexszel. Cs. mint valami látnok, tuti, hogy a „nagy pillanat” előtt, vagy éppen a pillanat kellős közepén hívott. És ez nem csak egyszer történt meg. A sors sajnálta tőlem azokat az orgazmusokat és Cs.-t használta kelléknek, vagy T.-t akarta büntetni? Ebben a meglátásban, most, ez elég érdekes. Hm... akkor erre nem is gondoltam.

Ja, és a jelek mellett, vajon a mágia létezik, én, egyszerű halandóként tudok átkokat szórni? Remélem, nem. Tegnap reggel, amikor beértem az iskolába, az egyik tanítványom ezzel fogadott:

-Képzeld, K. néni, Zs. megbetegedett. Imádkozzunk érte!

Első gondolatom az volt, végre, nyugtom lesz egy kis ideig. Mi tagadás örültem, de a következő pillanatban eszembe jutott talán az én rosszindulatom volt az oka? És mi van, ha haldoklik? Zs. jól van, csak egy kis felfázás gyötri, tudtam meg aztán. Ezt is a sors akarta? Remélem.

Egész nap ki voltam készülve.

Miért van az, hogy ha az ember egyszer nem mosolyog, mert éppen más foglalkoztatja, vagy tényleg elege van mindenből, akkor szállnak rá! Reggel, akarom mondani már délelőtt (11:30ra) mentem ma dolgozni. Esett az eső, ugye az ember lányának ettől sem lesz jobb kedve, fájt a fejem, még szex sem volt ezen a héten és mindjárt menstruálok….

>Szóval megyek be, belépek az osztályba, (ja, pedagógus volnék, vagy afféle E.-vel egyetemben), a gyerekek mosolyogva fogadnak. Cukik, imádom is őket. Annál kevésbé vagyok oda Zs-ért, aki az én „segítőm” a munkámban. Egyfolytában beszél, egy rendes foglalkozás tartása is külön bűvészmutatvány tőlem, mint egy pszichológus elemzem a problémáit, hallgatom apró-cseprő gondjait napról napra. Elmondhatatlanul idegesítő, tényleg! Ma nem reagáltam semmire, ami a száján kijött. Elegem volt. Ezt persze, két perc alatt észre vette, úgy hogy (természetesen csak magamnak köszönhetem) egész délután azt hallgattam, hogy:

>-Jaj, K. mi bajod? Ne legyél már ilyen ideges, mosolyogj egy kicsit! Gyere vissza (ezt az elmeállapotomra értette, gondolom, mert el nem mentem)! Na, te mindig olyan jó kedvű vagy! Mi van, csak nem leszel beteg?

>K. reakciója: -Nem leszek, jól vagyok.

>Még szegény E. barátnémmal sem tudtam nyugodt szellemben megejteni a mindennapos kis két perces élménybeszámolónkat, amelyek legtöbbször egy igen szexis munkatársunkról (erről majd Éretlenke bővebben) szólnak vagy divatról vagy más izmos finomságról.

>Hogy ne csak én legyek ideges és szerencsétlen, délutánra szétment E. csizmája. Sajnáltam, nem olyan régen ugyanezt éltem át. Ugyanígy nyavalyogtam és figyeltem az embereket, ki az, aki észreveszi. Engem akkor P. hallgatott türelemmel, most én hallgattam E.-t baráti megértéssel, tudom mit érzett. És, ahogy E. viselkedett, úgy viselkedik egy vérbeli Csizmás Macskanő! 

>Szóval, a mai napunk nem volt éppen tökéletes, de ilyennek is kell lennie. Vagy nem? És sose feledjük kedves Éretlen E., hogy a külsőségek ebben az évben nem számítanak, vagy igen?

Szőrnyű nap...

A reggeli öltözködés nálam szertartás. Meg van a sorrend. Hát ma csizmához öltöztem. Térdnadrág színes harisnyával, hozzá illő póló. A bal csizmám zipzára már ugyan kicsit érzékeny, de kockáztatok. Minden nap.

-Jaj, de bírom az összeállításaidat!-mondják a kollégák.

Én is bírom őket. Fél négykor indulnék haza. Venném vissza öltözékem ékét, a CSIZMÁT. Zipzár szét. Csizma le. Zipzárat szerel, csizma fel. Zipzár szét. Koravén K. be, Éretlen E. nyávog. Csizma le. Zipzárat szerel, csizma fel, és végre.....Nem. Zipzár szét.

Most hogy megyek haza? Én így nem mutatkozom senki előtt! Kolléga be. Sajnálkozás, szerelés. Nem megy. Csizma lengő részeinek erős vádlimhoz való rögzítése, közös erővel.

K. barátnémmal utcáról utcára jártunk, hogy egy cipőboltot találjunk. Közben mindenki az új divatot szemlélte. Találtunk egy iciri boltot, két alulmotivált eladóval. Próbálom a csizmát, K.-ra nézek kérdőn, ő jeleket bocsát ki, de nem értem pontosan. Az eladók csendben figyelnek. -Na viszi, vagy nem?

K. jeleli:-Menjünk a Zarába!- Így értem én.

Csizma le, és indulás. Üzletházba én be nem megyek így. Deákon elválunk K.-val. Ég az arcom. Izzadok. Eddig legalább K. elvonta a figyelmem. Odaállok egy most szabadultnak kinéző, beütéses férfival szembe. Őneki biztos mindegy. Há! Három megállón keresztül csizmámról az arcomra, arcomról a csizmámra tekint. Pofátlanul.

Végre hazaértem. Így lettem én a Csizmás Macskanő.

Létezik? Szerintem igen. Felismerjük? Azt hiszem. Csak egy van belőle mindenkinek? Na, ezt nem tudom. Igazi lelki társ kell, hogy legyen. Nekem Te, Koravén barátném a lelki társam vagy. R.-em is az. Nincs is szükség többre. De ha mégis több lehetséges másik fele van az ember lányának, mi van, ha nem a legjobban passzolóval köti össze az életét? Szerintem neked T. is a lelki társad volt. Találtál valakit, aki jobban passzol. Én még csókolózni is csak R.-el csókolóztam. Mi van, ha mással jobban menne? Vagy szemétség, hogy ilyet feltételezek a szerelmemről? És mi van, ha Te találhatnál valakit, aki P.-nél is jobb? Már késő, mert a másik feleinkkel már megalapoztunk egy közös életet. Ha találkoznánk valakivel, akiért hirtelen mindent elsöprő vágyra gyúlnánk, és éreznénk, hogy jobban illeszkednek a részleteink, vajon képesek lennénk fájdalmat okozni? Kár, hogy csak egyszer dönthetünk. De ettől értékesebb az, ahogy végül döntünk. És szerencsésebb az, akit végül választunk. :)

17 évesen találkoztam életem szerelmével. Mindig is ezt akartam. Elsőre az igazi mellett kikötni, mindenféle csalódás és az érzelmeim pazarlása nélkül. Eltelt 10 év, és még mindig azt hiszem, vele fogom leélni az életem és ő lesz a gyermekeim apja. De...

Hajt a kiváncsiság, és a vágy, egy igazi filmszerű románc után. R.-val a kapcsolatom olyan, mint a szikla. De már annyira tökéletes, hogy beköszöntöttek a szürke hétköznapok. Nem változott a szeretet szerelemmé, sőt, egyre jobb a szerelmeskedés is. Csak egyszerűen létem elviselhetetlenül könnyű. Ő is ezt érezhette, amikor megcsalt. Még csak három éve voltunk együtt. Megbocsátottam neki, és azóta a minket összekötő lánc még szorosabb. Sem tiszteletet, sem sajnálatot nem érdemlek ezért. Azt hiszem, így volt a normális. Sem ő, sem én nem tapasztalhattuk meg, milyen egy másik emberrel intim közelségbe kerülni. Amikor bosszút akartam állni, felmentem két fiúval a lakásukra. Amikor a melltartóm szegélyének csókolgatásáig jutottak, úgy elkezdtem rajtuk röhögni, hogy abból megérthették, hogy a bugyimig már nem jutnak. Egyáltalán nem jutottak el hozzám. Egy pillanatot sem éreztem forrónak, vagy szexinek. Az egész egy nagy kabaré volt. Számomra. Vajon nagyon megaláztam őket a nevetésemmel? Mindegy, mert most csak rólam van szó.

Érzelem nélkül nekem nem megy. De akkor hogy lesz részem egy mindent elsöprő szenvedélyes viszonyban?

Nekem meg azért lett Koravén K. a blogger-nevem, mert alliterál...

Azért lett ez a blogger-nevem, mert az éretlenségem a domináns a koravénségemmel szemben.