Megszűnt észrevenni engem. Nem keres és nem találom. Mégis csak a képzeletem játszott velem? Össze-vissza kínlódok, hogy rájöjjek mi ez az egész, vagy mi volt ez az egész és most miért nincs? És akkor megjelent az ajtóban és szinte átnézett rajtam. Le sem tudtam volna venni róla a szemem, ha nem vonzza valami még jobban a tekintetemet. Egy karikagyűrű a kezén.
Már majdnem goromba velem. Most játszik, vagy eddig játszott? Már megint kezdjem a találgatást? Nincs erőm, sem kedvem. Önbizalmam ismét a padlón. Teljesen eluralta a gondolataimat a hit, hogy mindennek túl nagy jelentőséget tulajdonítottam. Azt hittem, most kezdődik el a film, amiben én leszek a főszereplő. Rá kell jönnöm, hogy marad a valóság. És hülye vagyok, ha ennél többre vágyom. Felejtsem el örökre, hogy milyen lenne egy ennél izgalmasabb élet? Vagy ne hagyjam annyiban? Vállaljam a kockázatot, hogy hülyét csinálok magamból, és próbáljam meg kideríteni, hogy mi az igazság? Már megint a 'nyertes szelvény'-szindróma. Ha nem vagyok benne biztos, hogy nyertes, akkor már be se váltom?
