Egész nap ki voltam készülve.
Miért van az, hogy ha az ember egyszer nem mosolyog, mert éppen más foglalkoztatja, vagy tényleg elege van mindenből, akkor szállnak rá! Reggel, akarom mondani már délelőtt (11:30ra) mentem ma dolgozni. Esett az eső, ugye az ember lányának ettől sem lesz jobb kedve, fájt a fejem, még szex sem volt ezen a héten és mindjárt menstruálok….
>Szóval megyek be, belépek az osztályba, (ja, pedagógus volnék, vagy afféle E.-vel egyetemben), a gyerekek mosolyogva fogadnak. Cukik, imádom is őket. Annál kevésbé vagyok oda Zs-ért, aki az én „segítőm” a munkámban. Egyfolytában beszél, egy rendes foglalkozás tartása is külön bűvészmutatvány tőlem, mint egy pszichológus elemzem a problémáit, hallgatom apró-cseprő gondjait napról napra. Elmondhatatlanul idegesítő, tényleg! Ma nem reagáltam semmire, ami a száján kijött. Elegem volt. Ezt persze, két perc alatt észre vette, úgy hogy (természetesen csak magamnak köszönhetem) egész délután azt hallgattam, hogy:
>-Jaj, K. mi bajod? Ne legyél már ilyen ideges, mosolyogj egy kicsit! Gyere vissza (ezt az elmeállapotomra értette, gondolom, mert el nem mentem)! Na, te mindig olyan jó kedvű vagy! Mi van, csak nem leszel beteg?
>K. reakciója: -Nem leszek, jól vagyok.
>Még szegény E. barátnémmal sem tudtam nyugodt szellemben megejteni a mindennapos kis két perces élménybeszámolónkat, amelyek legtöbbször egy igen szexis munkatársunkról (erről majd Éretlenke bővebben) szólnak vagy divatról vagy más izmos finomságról.
>Hogy ne csak én legyek ideges és szerencsétlen, délutánra szétment E. csizmája. Sajnáltam, nem olyan régen ugyanezt éltem át. Ugyanígy nyavalyogtam és figyeltem az embereket, ki az, aki észreveszi. Engem akkor P. hallgatott türelemmel, most én hallgattam E.-t baráti megértéssel, tudom mit érzett. És, ahogy E. viselkedett, úgy viselkedik egy vérbeli Csizmás Macskanő!
>Szóval, a mai napunk nem volt éppen tökéletes, de ilyennek is kell lennie. Vagy nem? És sose feledjük kedves Éretlen E., hogy a külsőségek ebben az évben nem számítanak, vagy igen?
