Nem is olyan régóta E.-vel figyeljük a jeleket. Vajon a Világegyetem tényleg mindent megtesz azért, hogy mi, egyszerű kis emberkék beteljesíthessük sorsunkat, átélhessük „személyes történetünket”?
Egyre gyakrabban találkozunk titokzatos, megmagyarázhatatlan jelekkel. A SORS szólít minket? Sorolhatnám a rejtélyesebbnél rejtélyesebb eseményeket, amelyek mostanság történnek velünk. DE képesek vagyunk felismerni ezeket, az útmutatókat? És ha felismertük, akkor jól tudjuk értelmezni? Azt, hogy jól-e, nem tudhatjuk, de E.-vel, azért megpróbáljuk.
Ma összefutottunk egy régi ismerősünkkel Cs.-vel (Cs. fiú, vagy inkább már férfi, ma lett 32 éves). Egyből eszünkbe jutott, talán ez is egy jel? Miért most találkozunk vele? Talán tud valamit, van valami mondanivalója, amely majd utat mutat nekünk? Végülis egy 32 éves „bölcs” férfi állt velünk szemben talpig ZARÁ-ban. Cs. rajong a divatért, ennyi idősen is úgy él, mint amikor még főiskolások voltunk, albérletben. És mixerrnek tanul. WOW! Nem csak a divatszenvedélye teszi szimpatikussá régi iskolatársunkat, az esetlensége és lassúsága mellett, hanem az is, hogy minden egyes poénunkon nevet. Az ilyen ritka.
Mindenesetre CS. nem szolgált jelekkel (azon kívül, hogy P. egész ruhatárát rohamosan frissítenem kell), annál több régi emlék jutott eszembe. Kissé fenimin barátunkkal 19 évesen ismerkedtem meg a főiskola első évében. Egyből egy hullámhosszon voltunk, bár akkor még különösebben nem foglalkoztatott a divat, ugyanis FOLK-ALTER voltam, de legbelül igazi nő, már akkor is. Szóval Cs.-ről sok ideig nem tudtam eldönteni, hogy most akkor a fiúkat vagy a lányokat szereti, esetleg mindenkit (ezt most sem tudom igazán)? Nem is számított különösebben.
Emlékszem, hogy érzéke volt ahhoz, hogy mindig a „legalkalmasabb” pillanatban hívjon telefonon. Talán megérezte, vagy a sors akarta?
Abban az időben még T.-vel háltam, elég gyakran...Minden esténk egyformán végződött, szexszel. Cs. mint valami látnok, tuti, hogy a „nagy pillanat” előtt, vagy éppen a pillanat kellős közepén hívott. És ez nem csak egyszer történt meg. A sors sajnálta tőlem azokat az orgazmusokat és Cs.-t használta kelléknek, vagy T.-t akarta büntetni? Ebben a meglátásban, most, ez elég érdekes. Hm... akkor erre nem is gondoltam.
Ja, és a jelek mellett, vajon a mágia létezik, én, egyszerű halandóként tudok átkokat szórni? Remélem, nem. Tegnap reggel, amikor beértem az iskolába, az egyik tanítványom ezzel fogadott:
-Képzeld, K. néni, Zs. megbetegedett. Imádkozzunk érte!
Első gondolatom az volt, végre, nyugtom lesz egy kis ideig. Mi tagadás örültem, de a következő pillanatban eszembe jutott talán az én rosszindulatom volt az oka? És mi van, ha haldoklik? Zs. jól van, csak egy kis felfázás gyötri, tudtam meg aztán. Ezt is a sors akarta? Remélem.
