Szegény Szilvi, a kerekes székes tanulóm megint végigülhetett egy izgalmas, kissé kínos beszélgetést. Minden délután háromkor randizok a folyosón a szobortestű férfival. Bár részéről még mindig nem biztos, hogy ez tudatos.
Egy héttel az után, hogy kölcsön adtam azt a bizonyos könyvet, amelyről azt gondoltam úgy elvarázsolja izomban gazdag kollégámat, hogy menten rájön milyen csodálatos nőszemély vagyok én, újra a padon ülve találtam magam. Mellettem hősöm, kezemben egy tehetetlen láb. Romantikus, nem?
-Elkezdted már a könyvet?
-El, de elakadtam vele.
Vér az arcba, gombóc a torokba be!
-Nem tetszik?
-Nem tudom, mert a 40. oldal körül elakadtam.
-De miért?
Kedvencem irul-pirul.
-Mert...- nagyon nehezen jön ki a válasz a száján -Könyékig nyúlkálnak benne a vaginákban, meg a méhekben. Tehenekében.
-Ó. Ez eszembe sem jutott. Engem ez egyáltalán nem zavart.
-De én vizuális típus vagyok.
-Akkor gondolom, te nem akartál állatorvos lenni kiskorodban.
-Nem.
-Sem nőgyógyász.
Paff. Nem nyűgözte le a választásom. Ó. Bevallom, nem erre számítottam. De ezzel az őszinteséggel csak még kedvesebbnek látom. És ezzel nincs vége.
-Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Most nem merek mást ajánlani.
-De! Tudod, mit hozzál nekem? Életrajzi regényeket. Azokat imádom.
-És Paulo Coelho-t olvastál már?
-Nem.
-Akkor hozok tőle valamit. Az elvontabb. És vannak életrajzi regényeim is, azokat is elhozom.
Szóval nem tudom, ki mit gondol, de kölcsön adtam neki a Veronika meg akar halni c. könyvet és Marquez Szerelemről és egyéb démonokról c. regényét. És hopp! Coelho tetszett neki. És furcsa módon, az, hogy Harriot barátomnak nem sikerült kiállnia mellettem, hatásosabb volt, mint a tervem. Mert ez közelebb hozott minket egymáshoz. Talán, mert kimondta előttem a 'vagina' szót? Bármilyen nevetséges, de ez egy fordulópontot jelent. Na meg az őszinteség. Az sem mindegy!
