Valóban sok jelet kapunk mostanában. Kezdjük a könyvekkel, amiket olvasunk.
"Isten minden nap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi minden nap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól...Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." /Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam/
MIÉRT nincs bátorságunk vagy inkább kedvünk megragadni a pillanatainkat? Mikor ott van egy nyertes szelvény a zsebünkben, mi miért nem váltjuk be? Minden nap ott lapul a kabátunkban és mi sunyin lemondunk arról is, hogy megtudjuk, mit kaphatnánk érte. Direkt maradunk csórók. Én úgy kilépnék az életemből, ami oly tökéletes, hogy már rémisztően unalmas. Félek, hogy olyan öreg leszek, amikor beváltom a szelvényt, hogy már nem kaphatok érte semmit.
És mit jelentenek pontosan a jelek, amiket kapunk? Sokat gondolkozunk azon, milyen jó lenne, ha csak most találkoznánk a szerelmeinkkel. K. azt mondta, kézen fogva bejárhattunk volna a világot. Mi erről lecsúsztunk. 26 évesek vagyunk, és nem tehetünk meg akármit, amit szeretnénk. Évfolyamtársaink, akik a diploma után külföldre mentek meggazdagodtak, élhetnek a divatnak és a szexnek, és ráérnek majd csak most keresni az Igazit. Mi már megtaláltuk, ami elvileg jó. :) De aggódnunk kell, ha megkívánunk egy cipőt vagy egy férfit. 26 évesen a nagymamánk életét kezdjük élni. De mit akar Isten ezekkel a jelekkel? Hagyjunk itt mindent, és váltsuk valóra a személyes történetünket? Na és az hogy szól?
Na jó. Kezdünk megőrülni. Belemagyarázás az egész? Akkor ezt olvassátok el:
K.-val épp leszálltunk a metróról, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy kicsi szőke nő kuporodik mögöttünk, szorosan. Elég vicces látvány volt. Amit mondott, az meg pláne: -Lányok takarjatok! Egy kopasz követ! - Akcióvígjátékban keztdük magunkat érezni, és komolyan vettük a feladatunkat. Kihúztuk magunkat, hogy minél jobban takarjuk a rejtélyes idegent. Aztán a mozgólépcsőn a nő megnyugodott, és mintha égi szózatot hirdetett volna, vidám tekintettel a következőket mondta: - Lányok! 1. Hülye, aki itthon marad. Be kell járni a világot! 2. Hülye, aki magyar pasival kezd. Londonig kell menni ahhoz, hogy igazi férfit találjon az ember. 3. Nézzetek híradót, még ha erőszakosnak is tartjátok a tartalmát. Hiszen, ha féltek a veszélyes helyzetektől, akkor vigyáztok, és nem történik meg veletek. - K. és én már nem röhögtünk. Csak merev arccal néztük egymást, és alig tudtunk leszállni a mozgólépcsőről. Még ennyit hallottunk:- Anyway, have a nice day!- és mire hátranéztünk a kicsi szőke eltűnt. Isten legmodernebb és legdivatosabb angyala szállt le közénk, hogy végre megértsük az üzeneteket? Vagy mi nagyítjuk fel a dolgot? De mégis, kivel történik ilyesmi?
